AZ IGAZSÁG TANÍTÁSA – 02.20.

A személyes identitás feladata az életben14-01-07-benjamin-malul-the-truth-is-the-miracle

Ennek az alaptípusnak a feladata, hogy egy érett személyiséget alakítson ki, aki később, majd embertársai felé fordul, és elfogadja, hogy egy társadalom, egy adott korba tartozik.

Előfordul, hogy valaki ezt úgy éli meg, mintha még az anyaméhben lenne, egyfajta lelki embrió állapotban ragad.  Vonakodnak egyértelmű véleményeket, és célokat kifejleszteni. Vonakodnak minden olyan dologtól, ami összeütközést okozhat.

  • Melyek azok a területek, ahol a legkevésbé tudom lehatárolni magam?
  • Melyek azok a témák, melyekben nem vagyok egyértelmű és világos?
  • Hol titkolok el valamit, ahelyett, hogy elmondanám?

Többek között erről beszélgetünk a február 20-án.  (A teljes programról itt olvashatsz.) Zárt csoportban dolgozunk, önismereti jelleggel. A témák a természetes rendet követik, így bármikor bekapcsolódhatsz. A csoport bizalmi légkörével egy támogató teret ad önmagam megismeréséhez, a tagok által új nézőpontokkal, és egyben könnyebb felismerésekkel és megértésekkel gazdagít.

A létszám korlátozott, a részvételhez előzetes jelentkezés szükséges: 0620/915-4469-es telefonon vagy az eross.panna@gmail.com emailen

  • Időpont: 2018. 02.20 17:30-20:30
  • Helyszín: Omniverzum Szabadegyetem (XIII. ker. Váci út 4. II/5., 82-es kapucsengő)
  • Részvételi díj: 3000Ft/alkalom (12 alkalmas bérlet: 30.000Ft)
  • Részvételi díj Omniverzum Szabadegyetem diákjainak: 2000Ft/alkalom (12 alkalmas bérlet 20.000Ft)

A programot vezeti: Erőss Anna önismereti tréner

2018.02.16.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s