ÉLETÖRÖM – 10.16.

FENNMARADÁS

20160601_12

“Ami nem öl meg, az erősít.” – FRIEDRICH NIETZSCHE

Ez alaptípusunk azt a hajtóerőt foglalja magában, mely a fennmaradás, adott esetben egy egész törzs, faj, család és nemzetség fennmaradásáért is képes önmagát feláldozni. Ez a belső erő segíti abban, hogy akár tűzön-vízen is keresztülvigye elképzeléseit. Képes addig ragaszkodni egy eszméhez, alárendelni mindent, ameddig ez már átcsaphat életellenességbe is.

Ezt a minőséget késő ősszel élhetjük meg, amikor a természet álomba szenderül, meghal. Ez a halál szükséges ahhoz, hogy a tél után majd újjászülessen. A személyiségnek is szüksége van erre az időre, hogy felfedezze önmaga mélységeit, megismerje ösztöneit, vágyait, tulajdonságait.

Megtapasztalhatunk egyfajta kettősséget, a földi élet élvezete és megtapasztalása az érzékeken keresztül, és egyben az önfeladásra való késztetést is. Ez megmutatkozhet spirituális irányultságban, a halállla való foglalkozásban. Kifinomult érzéke van a dolgok rejtett oldalaihoz, így nincs előtte tabu, vagy titok, mely révén könnyen hatalomra tesz szert.  Gyakran érzi kiszolgáltatottnak magát az élet igazságtalanságaival szemben, így a hatalmat önmaga biztonságához használja.

Az alábbi kérdésekkel tudsz a következő alaptípusunkra hangolódni:

  • Melyek számodra azok az életterületek, ahol meghatározóak az eszmék?
  • Hol, kivel vagy mivel vagy hajlamos túl idealizálni a dolgokat?
  • Melyik területen tudsz jól koncentrálni, és hol a legkevésbé?
  • Melyik az az életterület, ami leginkább változik, ahol kénytelen vagy az elengedést folytonosan megélni?
  • Hol helyezed az eszméidet önmagad elé?

Többek között erről beszélgetünk október 16–án.  (A teljes programról itt olvashatsz.) Zárt csoportban dolgozunk, önismereti jelleggel. A témák a természetes rendet követik, így bármikor bekapcsolódhatsz. A csoport bizalmi légkörével egy támogató teret ad önmagam megismeréséhez, a tagok által új nézőpontokkal, és egyben könnyebb felismerésekkel és megértésekkel gazdagít. október 19-én, pénteken folytatjuk ugyanezzel a témával, főleg gyakorlati oldalról megközelítve, erről részletesebben itt olvashatsz.

A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges: 0620/915-4469-es telefonon vagy az eross.panna@gmail.com emailen

  • Időpont: 2018. 10. 16. 17:30-20:30
  • Helyszín: Omniverzum Szabadegyetem (XIII. ker. Váci út 4. II/5., 82-es kapucsengő)
  • Részvételi díj: 3000Ft/alkalom (12 alkalmas bérlet: 30.000Ft)
  • Részvételi díj Omniverzum Szabadegyetem diákjainak: 2000Ft/alkalom (12 alkalmas bérlet 20.000Ft)

A programot vezeti: Erőss Anna önismereti tréner

2018.10.08.

 

EGYENSÚLY

KIEGYENLÍTŐDÉS

egyensuly

szeptember 23. – október 22.

Egyedül lenni nem olyan jó, mint ketten lenni és összetartani.” – mondta Mici Mackó

Ez az alaptípus megmutatja, személyiségünk fejlődése szempontjából milyen nagy jelentősége van, hogyan tudunk másokkal együttműködni. Arra törekszik, hogy igazságos, harmonikus, és komprommiszumot tartalmazó viselkedésével kiegyenlítse a szélsőségeket, összekapcsolja az ellentéteket. Fontos számára a mértékletesség, arányosság és elegancia.

egyensuly2

A legmélyebb motivációja, hogy a másikban tükröződjön, olyan társat keres, akivel kiegészítő, kiteljesedő hatással van. A yin és yang energiát egyaránt megélik, és kifejezik, nőként kicsit maszkulin, férfiként kicsit feminin benyomást keltenek

Feladatként jelenik meg a kapcsolatok iránti vágya és az önfenntartás közötti egyensúly.  Alapvetően elméleti ember, ezért szüksége van megvalósítő erőre.

Az alábbi kérdések segítenek, hogy megvizsgáld ennek az alaptípusnak a működését:

  • Mit jelent számomra a szépség és a harmónia?
  • Melyek azok a dolgok, melyek maradéktalanul örömmel töltenek el?
  • Hogyan, milyen körülmények azok, melyek segítik a harmónia és kiegyensúlyozottság érzésének kifejlesztését?
  • A párkapcsolatban hogyan van meg a harmónia és összeütközések aránya?
  • Milyen elvárásaim és félelmeim vannak az emberi kapcsolataimban?
  • Miylen a viszonyom az esztétikához? Mennyire fontos számomra a kultúra?

 

Erőss Anna – önismereti tréner

2018.10.07.